Félidő után rohanni látszik az idő, ha arra gondolok, hogy mennyit fogytam még csak...persze a hétvégi mindenfélejó ebéd illata meg mintha az örökkévalóságig hívogatott volna, de nem, nem ettem egy falatot se, végig csak víz meg turmix.
Ma, a 13. napon ugyanúgy 68,3-at mutatott a mérleg..oké, most valamivel több ruha volt rajtam, legyen 68. De az is kevés, tekintve, hogy 5 kiló minuszra számítottam, mert akárhol olvastam, nagyon sokan annyit írtak, hogy annyitól szabadultak meg ezzel a 14 napos peogrammal. Már csak egy nap van, az alatt nem fogok elfogyni, az biztos. De hát aki ilyen idióta, lusta, hogy még pénzt is ad minusz 3 kilóért, az magára vessen. Nemde?!
Holnap este lenmag helyett én azt hiszem néhány aszalt szilvát rágcsálok majd el, program szerint azt is lehet. Vajon mit szólnak majd a fogaim? A két hét alatt néha egészen sajogtak a használtlanságban (megjegyzem teljesen ép fogaim vannak). Bár rossz szokásom rágcsálni a számat, így átverve érezhették magukat legalább.
A program után leírás szerint másnap reggel könnyű tejterméket, gyümit, ebédre zöldséglevet vagy pürét, délután sovány joghurtot, este megint zöldségpürét javasolt enni, nyilván nem kell egyből leterhelni a gyomrot, beleket. Szerintem nekem az egy joghurtps nap lesz, elég bébikaját látok így is. :-)
Kicsit azért elkeserít, hogy csak ennyi megy le, de tanulva az esetből inkább éhezem magamtól, eszek nagyon keveset, az olcsóbb lesz. Persze értem én, hogy kell az ösztönzés, hogy még vagyonokat költsön az ember további programokra...de inkább kihagyom. Ezt végigcsináltam becsülettel, többre számítva, de így jártam.
Gyorsan vékony?
2018. október 8., hétfő
2018. október 3., szerda
6-7-8. nap.
Ó igen, elértük a félidőt is, amikor is 68,7kg-ot mutat a mérleg.
Sajnos én alapból sosem iszom elég vizet, így nincs is meg a javasolt folyadékbevitel, tekintve, hogy a zöldségléhez sincs kedvem, de ez mondjuk nem okoz különösebb gondot.
Persze ugyanúgy éhen halok...de legalább megszoktam, hogy csak turmix van, nem kell sokat agyalni azon, nehogy beleköstoljak mondjuk abba amit főzök.
Valamiért így, hogy én nem ehetek, még nagyobb vágyat érzek új ételek megfőzésére, aminek talán legalább örül a család. :-) Én buta nem tudom mellőzni a főzős műsorokat se, meg a pinterest böngészést, ami folyton recepteket dob fel. Túlzottan szeretem ezekkel tölteni az időt.
Olvasni is imádok, csak a gyerek sok időmet leköti, és már ilyenkor nagyban folyton a karácsonyon jár az eszem, hogy miket készítsek meg vegyünk ajándékba. :-) A karácsony meg egy lakmározós ünnep, valljuk be. Sütiillatú még a gondolata is.
Így félidő után kezd rosszabb ízű lenni a turmix is, jó, hogy nem egyféle ízt vettem, úgy nekem nehezebb lenne. Így legalább 3 ízt kell megunni, ami talán tovább tart.
Ma reggel már a 9. napra ébredek korgó hassal, ami viszont azt jelenti, hogy már csak 5 nap ezen kívül, amit már szépen kibírok majd, hiszen fel nem adom!
Eddig már majdnem 3kg minusznál járok, remélem a végére ez a duplája is lehet. :-)

2018. szeptember 30., vasárnap
3-4-5. nap
Ma a mérleg 69,5kg-ot mutatott reggel, és ez az 5. nap.
Az előző kettő is eltelt, néha fejfájással, meg vágyakozással valami finom ételre...de kezdem megszokni, hogy csak turmixozom. Az esti adagról majdnem el is feledkeztem úgy elvoltam. Bár eszembe jutott volna lefekvéskor a korgó gyomrom miatt biztos.
Éjjel azt álmodtam, hogy a férjemmel valami isteni vacsorázás közepén voltunk, amikor feleszméltem, hogy jaj, nekem ezt nem szabad! Erre felkeltem, és mintha csak rémálmom lett volna. Mot tesz az evés hiánya?! De akkor is végig csinálom.
Kíváncsian várom, mi lesz az eredménye.
Két hét amúgy nem sok idő, feltéve, ha nem azt nézed, hogy addig mit nem lehet.
Még 9 nap. Hajrá!

2018. szeptember 28., péntek
2. nap.
Tegnap letelt a második nap is.
Elég nagy küzdelem ez, ha valaki azt mondja, nem éhes a tudmixok mellett, az vagy hazudik, vagy előtte se evett sokmindent naponta. Csak ki kell bírni.
Kicsit ingerültebb az ember, hiszen mégiscsak megfosztja magát valamitől, amit addig mindig megkapott.
Megittam a maradék zöldséglevet, amit amúgy nem is nagyon szeretek csak így, meg ami szerintem szép kis gázokat csinál. Emiatt valahogy nincs kedvem új adagot csinálni. Maradok a vízivásnál. Igazából egész nap iszik meg pisil az ember.
A turmix tényleg eltelít, olyan 1-2 órára. A többit meg majd megszokom lassan.
Tehát ez is egy küzdelem, de hát ez van, ha mozogni lusta az ember. Így meg próbálsz nem figyelni a rántotthús, meg a pörkölt illatára, meg az egyéb, szilárd kajára, ami körülvesz, meg ugye nem belekóstolni abba, amit főzöl, és hasonlók.
A fejfàjàs - ha a diéta teszi -, enyhült, bár gyerek mellett persze nem is annyit alszik az ember, amennyit szeretne, így ez sem segít a dolgon. Apropó, délutánra én elég fáradtnak érzem magam eddig. Olvastam, hogy van aki tele volt energiával a diéta alatt. Jó neki. Remélem, én a végére leszek tele energiával, meg kevesebb pár kilóval. Az biztos, hogy csak turmixot meg vizet iszok. Legközelebb simán kiéheztetem magam (nagyon kevés kaja+víz..ilyesmi), azt hiszem, az egy olcsóbb alternatíva lehet. :-)
Viszont ezt nem adom fel!
Este 70kg-ot mutatott a mérleg.

2018. szeptember 26., szerda
1. nap
Tegnap letelt az első turmixos nap.
A béltisztítás után reggelre azért éreztem, hogy éhes vagyok. Csokis turmixszal kezdtem, nekem ízlett. Aztán vizet ittam, majd mikor a gyerek elaludt 11 körül, megcsináltam a zöldséglevet. Én brokkolit, répát, karalábét és kevés fehérrépát tettem bele, hozzá kevés sót és némi párolás után a 2 liter vizet. Lehet, hogy én tovább főztem, mint ahogy írja a diétához a recept, de a zöldségeket a kisbabámnak pürésítettem, így puhábbnak kellett lenniük. Jó is, hogy pont pici a gyerek, így nem megy kárba a zöldség (márha megeszi, ma majd kiderül).
Reggel és délben a turmix előtt bevettem az antioxidáns tablettát, ahogy kell.
Az a helyzet, hogy az ember leírja, mot érez a diéta alatt, de belegondolva nem feltétlenül a diéta hozza magával a nehezebb dolgokat. Például kicsit még mindig náthàs vagyok, az időjárás hirtelen változik, a gyerek néha nyűgösebb...
Egész nap fájt a fejem, de nálam ezt se feltétlenül az okozza, hogy nem úgy eszem mint azelőtt. Kicsit úgy éreztem magam mint egy kiadós túra után, fájtak az izmaim, nehezebb volt a gyereket altatgatni a maga 9 kilójával, meg hasonlók.
És persze éhes voltam. Mert előttem volt a kaja, vagy mert eszembe jutott. A megszokott rutin, hogy szilárd ételt veszel magadhoz, igencsak erős. Meg hogy jövet-menet csipegetsz ezt-azt, ami amúgy kint szokott lenni az asztalon és hasonlók. Vacsorára pedig készítesz valami finomat a férjednek, ahogy szoktál, ami nem is gond, de remélhetőleg nem jut eszedbe megkóstolgatni a hamburgerhúst, vagy bekapni az utolsó szelet paradicsomot, sajtot, ahogy amúgy megszoktad. Persze mondhatjuk, hogy ettől a csipegetéstől vagyok ekkora, és pont ezért fogyózok. De nem kóstoltam meg ettem meg semmit, kizárólag a turmix, víz, zöldséglé. Zöldségléből 1 litert kéne papír szerint meginni. Hát nekem kb. 1,25l lett a lé, de ha 2 liter lenne is kétnaponta kéne főzni, ahhoz képest, hogy az első napra van csak kiírva, hogy "ezen a napon készítsd el a zöldséglevet". Jó, nem kell sokat gondolkodni, hogy nem csak egyszer kell főzni, csak jólesne olvasni előre, hogy "és minden második nap kb.". Ezzel egyébként drágul a diéta, hiszen zöldséget is veszel, de vehetjük úgy is, hogy mást úgysem kell magadnak venni, mert mást nem ehetsz.
Délben pisztácia, este eper ízű turmixot ittam, a pisztácia ízlett legjobban, de egyik se rossz.
Kérdezték is, nem-e vagyok éhes. De. Hát hogyne. Ahogy a férjem is mondta, valaki, aki hozzászokott, hogy rendszeresen, rendesen étkezik, az egy ilyen hirtelen váltásra egy ilyen turmix mellett is érezni fogja hogy éhes. És érzi is. Kicsit szenvedtem, valljuk be, de próbáltam elterelni a figyelmem, alkotni, a gyerekkel játszani, filmet nézni (főzős műsorral azért nem kínzom magam), stb.
Lássuk, milyen lesz a második nap.

0. nap.
A mai napon 71,6kg-ot nyomok a magam 164cm-ével.
Voltam nagyon vékony, voltam ducibb, most ez vagyok, és nem szeretem, hogy mondjuk egy-egy ruha pontosan a súlyfeleslegem miatt nem áll jól.
Persze, lehet mondani, hogy minek rinyálok, meg tudom én, hogy mindenkinek megvan a maga véleménye arról, hogyan kell kinézni egy nőnek, de azért talán mégiscsak az a leggontosabb, én hogy érzem jól magam.
Egy 6 hónapos kisfiú boldog anyukája vagyok, csodás férjjel, és foghatnánk arra is a meghízást, hogy terhes voltam, de ne kergessünk ábrándokat; előtte is híztam már, mert szeretek enni, enni, enni. Ami nem baj, csak kis mértéket lehetett volna vinni bele. Most persze bánom, hogy egy csini fűzőt pl. nem igen kéne felvennem a hurkáimra...
Elkezdtem kevesebb cukrot, sót, meg úgy általában kevesebbet enni, és még mozogtam is naponta egyszer, vagy kétszer, ha volt rá erőm. Emellett ugyebár próbálom elvégezni a napi teendőket, és non-stop szórakoztatni a kisbaba létére nem túl sokat alvó gyerekemet (addig erre nem panaszkodom mondjuk, míg az éjjelt végig alussza!). Sajnos lusta vagyok arra, hogy pluszban mozogjak, nincs mit szépíteni ezen. De attól még zavar a súlyom.
Így választottam egy nem túl olcsó megoldást, a TurbóDiétát.
14 napos intenzív programmal ígérnek gyors fogyást, nem ámítanak anorexiával, több súly vesztéséhez egyértelműen leírják, hogyan folytasd és tartsd fenn a diétát.
Ehhez a kezdőcsomagot most postával együtt én 24990ft-ért vettem meg, ebben van 3 turmixpor (akár 3 különböző ízt is választhatunk), egy doboz antioxidáns kapszula, és egy Hunyadi János keserűsós gyógyvíz.
Ezzel a vízzel kezdődik a 0. napunk.
Ma még reggeliztem egy tálka müzlit, ebédre pedig egy kis rizst ettem egy szelet karajjal, és közben megérkezett a csomagom.
Délután 3-kor megittam kb. fél litert a sósvízből. Szörnyű íze van, de hát nem mézes tea! Mégiscsak só meg víz...
Két bögrényire osztva, egymás után ittam meg, mindkettőre ittam sima vizet, így nehezen, de legyűrhető volt. A hatást 2 óra elteltével ígérik, ami pontosan így is van. Akkor aztán kb. 6-szor egymás után irány a vécé, ne szépítsük, hiszen béltisztítást végzünk: mintha ez a gyógyvíz mindent feloldana és kiseperne odabentről. Viszont én jól éreztem magam ezután, mintha megkönnyebbülne az ember odabent. :-)
A megivás után nem ettem már, és csak estefelé ittam kb. 2 pohár vizet. Kíváncsian vártam, hogy màsnap belekezdhessek a diétába.
Vajon hogy alakul?
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)